2014. július 11., péntek

Az evésről

Ábel kb. másfél hónapja csak minimális tápszert eszik. Egyszer totál kiborultam és már kezdtem azon gondolkodni, hogy jó lenne végre, ha tápszeres lenne, na azóta napközben nem kell neki táp, csak tejci. Este kap kiegészítést, először 30, majd 60, most már 90 ml tápot. Persze szerintem ezt is elhagyhattuk volna, ha nem növelem az adagot, inkább próbálom csökkenteni... Az esti étkezéseket szépen lassan kezdi elhagyni. Először a 11 órait, aztán a 1-2 órait, most meg már van olyan éjszaka, hogy a 4-5 órait is kihagyja és csak reggel 7-8-kor eszik. Én már ezzel az egy felkeléssel is totál megelégszem :D Bár mostanában, ha eszik is hajnalban sokszor csak keveset és van, hogy bukik is rendesen, szóval lehet, hogy annyira már nem igényelné. Érdekes dolog, hogy amikor át tudnám aludni az éjszakát, akkor sem alszom végig, mert vagy annyira fáj a cicim, hogy fel kell kelnem fejni, vagy hallom Ábelt, hogy kicsit mocorog és be kell menjek megnézni a takarót, nehogy megfázzon... Ahhh... Azt hiszem 18 éves koráig én már nem fogok egy jót aludni :D

Ja, és már elkezdtük a hozzátáplálást is, bár még csak négy hónapos, szerintem baja nem lesz tőle. Kifejezetten szereti a kanalat, szépen eszik, nem köpi ki a rajta lévő cuccot, úgyhogy már kapott háromszor almát és kétszer barackot. Nekem a védőnő azt mondta, hogy szoptatás előtt kell adni neki a gyümölcsleveket is, úgyhogy szegénykém egy alkalommal, mikor kb. 10 kanál almát megevett, nagyon megjárta. Gondolom savas volt és bántotta a hasát, mert kiköpte a cuccot és nagyon sírós lett tőle. Így az alma most pihenőpályán van, legközelebb valami más gyümölccsel vagy vízzel hígítva adok neki, étkezés után. 
Napközben egyébként 3 óránként eszik, néha előfordul, hogy az alvás miatt kitolódik 4-5 órára is a dolog. Nem szopizik valami szépen csak hajnalban, vagy reggel, ha kimarad az esti kaja, de mostanra már legalább nem fáj a cicim szoptatás közben és utána. Nem tudom meddig lesz elég neki a tejci, de most nagyon örülök, hogy még kitartunk :)

Arról, hogy nekiálltam tornázni

Nagyon nem vagyok kibékülve a külsőmmel, egy ideje már kacérkodok a  t o r n a  gondolatával, ma pedig főpróbát tartva felülésekkel szerencsétlenkedtem. Hát, nem tudom hová tűnt a hasizmom a terhesség és ezalatt a négy hónap alatt, konkrétan tényleg szenvedtem, mire lendületből fel tudtam magam húzni. Ábel kicsit már nyűgös volt, de aludni nem tudtam letenni, így a játszószőnyegéről figyelt engem. Miközben már talán a harmadik erőlködésnél tartottam, a fiam kiröhögött. KIRÖHÖGÖTT, érted? Kiröhögött :D Akkora kacajba kezdett, hogy ihajj :D Persze ezen én is röhögtem, a gyakorlatot így még nehezebb volt csinálni, ami Ábelnek még jobban tetszett :D Hát kész. Oké, hogy vicces volt, de azt nem vártam volna, hogy a négy hónapos kisfiam vágja ezt kvázi az arcomba :D Apjával szakadtunk mi is a röhögéstől. Ja, a sztorihoz hozzátartozik az is, hogy a fiatalembert nem lehet  c s a k  ú g y  megnevettetni. Apja még nem is hallotta, én összesen ötször, abból kettőször sikerült nekem megkacagtatnom. Egyéniség a kissrác.

Amúgy nagyon hiányzik az 53 kg-os alakom, a majdnemkockás hasizmom, a feszes fenekem. Szabályosan rossz érzés mindenfele mászkálni, itthon tükörbe nézni, stb. Pedig "csak" 5 kg van rajtam kb., de elképzelhetetlenül idegesít. Meg persze az állag sem ugyanaz....

2014. május 16., péntek

Cumi

Amikor hazaérkeztünk a kórházból próbáltuk Ábelt rászoktatni arra, hogy fogadja el a cumit. Bent még nem volt rá szükség, szépen aludt egész nap, itthon viszont kicsit nehézkesen ment az altatás. Minden próbálkozásunkra heves cumi-kiköpés és néha öklendezés volt a válasz, se altatáshoz, se síráshoz nem tudtuk bevetni a bűvös eszközt. Most két napja már szívja rendesen, ha a szájába teszem, de ha nem tartom ott, akkor nem marad bent sokáig. Nem erőltetem, ha a nyelvével kipöcköli, akkor megértem, hogy azt akarja mondani: vidd innen ezt az izét, nem jön belőle semmi, nem kell :D. Remélem megtalálja a kezét vagy elfogadja végre valahára rendesen a cumit, mert akkor sokkal könnyebb lenne megnyugtatni vagy elaltatni. Most már pár alkalommal bevált a cucc, szóval remélem lesz belőle valami :):)

2014. május 15., csütörtök

Oltás és gyerekorvos

Múlt hét szerdán kellett vinnem Ábelt a két hónapos oltásra. Már előtte egy-két nappal csinált olyat, hogy kb. 15-öt tüsszentett egy nap és egy-egy tüsszentést köhögés is követett. Az orrából nem folyt semmi, a köhögés is csak amolyan száraz köhécselés volt, így arra tippeltem, hogy talán amit felbukott az zavarhatja a torkát meg esetleg belemehetett az orrába is. Az oltás előtt a doki megvizsgálta a gyereket ami közben én megemlítettem ezt a köhögés-tüsszentés témát. Mindjárt nekem estek, hogy ha beteg a gyerek, akkor nem tanácsadásra kell hozni, hanem a rendelőbe (miért, beteg???). Teljesen elcsodálkoztam és szarul éreztem magam, hogy nem vettem észre, hogy ez a gyerek náthás? Természetesen így oltást nem kapott, a doki meghallgatta még egyszer a tüdejét, majd fölírt három izét. A gyerek üvöltött, így nem volt időm megnézni, hogy miket írt fel, meg teljesen el voltam ájulva, hogy a gyerek beteg, mivel én semmi olyan komolyabb panaszt nem észleltem. Bementem a gyógyszertárba kiváltani a cuccokat, majd gyorsan siettem is haza (meg se néztem miket vettem, sőt majdnem ott is hagytam őket, egy nő futott utánam a szajréval :D. Egyszer az eszemet is...) Itthon nézem: egy hurutos köhögésre való köptető, fenistil csepp allergia ellen (????) meg sóoldatos orrcsepp.... Néztem néztem a gyógyszereket és egyszerre baromira dühös lettem... Miért kell mindjárt tök erős szereket felírni? Egyszerűen elegem lett abból, hogy minden kis apróságért a patikába kell rohanni gyógyszerért, ráadásul azt vettem észre, hogy most már egy fajta cucc nem is elég, általában kettő-három az, amit egyszerre felír a doki... Összeszámoltam Ábel akkori adagját, amit naponta kellett neki adni és hét fajta szarság jött össze: D vitamin, Cedax antibiotikum, Biogaya, Ambrobene teva (ez a köptető), fenistil csepp (ez fogalmam sincs mire), orrcsepp, szemcsepp (születése óta szinte kötőhártya gyulladással küzdünk, most már nagyon régóta nincs váladék, de könnyezik neki és doki szerint akkor kell a csepp...). Ja és akkor az espumisant ki is hagytam, mondjuk azt erre az időre nem is kapta mert elegem lett már a sok szarból. 
Két napig adtam neki a köptetőt meg azt az allergia elleni cseppet és folyamatosan szívtam az orrát. Persze váladék nem nagyon jött, ha igen, akkor az reggel és fehér színű, nem sárga vagy zöld. Így önhatalmúlag úgy döntöttem, hogy nem tudom a doki mit hallhatott, de ez a gyerek nem és nem beteg! Szerintem sose volt az! Úgyhogy leálltam ezekkel a szarokkal és láss csodát, a köhögés és a tüsszentés is elmúlt magától 2 nap alatt.
Tegnap vittem az elmaradt oltások pótlására, doki megvizsgálta, a gyereknek kutya baja, úgyhogy végre beoltotta. Nagyon izgultam, remegett a lábam ahogy a tűvel közeledtek szegényhez, de ő hősiesen tűrte (na jó, sírt egy kicsit), sikerült is megnyugtatni gyorsan, az autóban hazafelé jövet már csak szépen nézegelődött. :) Itthon gyorsan beborogattam a combikat, nehogy bedagadjanak. Kicsit nyűgös volt, nem akart aludni csak kézben egy húsz percet, nem tudom, hogy ez, vagy az idő miatt. Este megmértem a lázát, szerencsére nem volt semmi, míg aludt kétszer bementem homlokot puszilni, hogy ellenőrizzem nem meleg-e, de nem volt az és békésen aludt. Jaaa és ez volt az első éjszaka amit majdnem átaludt, este nyolckor letettük és csak hajnali háromkor kelt fel enni úgy, hogy éjfélkor megszólalt nála az ébresztőóra (este annyira néztem az óráján az időt, hogy sikeresen bekapcsoltam az ébresztést...), hajnal kettőkor meg a légzésfigyelő (lemászott az érzékelőről). Arra se ébredt fel, hogy szépen visszahelyeztem a kiságy közepére. :) Fél négykor már aludt, és hatkor kelt fel megint, úgyhogy mondhatni egész sokat aludtam :):)

Az első időszak

Nagyon féltem attól, hogy itthon mit fogunk kezdeni egy ilyen pici babával. Soha életembe nem voltam még ennyire közel ilyen kicsi lényhez, és aggasztott, hogy ha nem lesznek ott a nővérek akkor vajon hogyan fogok elboldogulni vele. Azt se szerettem volna, hogy anyu meg anyós majd jól megmondja, hogy mit is kell csinálni, ettől nagyon féltem, de aztán szerencsére ez elmaradt- csak azt mondogatták, hogy ez és ez az ő idejükben hogy volt, de abszolút nem volt zavaró :). Az első nap szuperül telt, Ábel evett, majd jókat aludt. Az első éjszaka is jó volt, alig kelt fel és szépen aludt egyedül a kiságyában. Kezdetektől fogva külön szobában, a saját ágyában alszik, nekem egy kicsit fura volt, hogy olyan "messze" van tőlem, de a légzésfigyelő (paraszülőknek kötelező! :)) megnyugtatott, hogy nincs semmi probléma. Aztán másnap kezdődött egy kb. 1,5 hónapig tartó rémálom. Sok sírással részéről és részemről is, sook sok álmatlan éjszakával és egész sok veszekedéssel (Apa és köztem). Valószínű, hogy hasfájással küzdött szegény. Kipróbáltuk az infacolt, kamomilla vulgarist, espumisant, babateát (ezt nem fogadta el...), melegített pelust a pocakra, tornáztatást, szóval sok mindent. Voltak olyan napok, hogy nem bírtam egy percre se letenni. A pisilés és egy pohár víz megivása luxus volt, a többiről már ne is beszéljünk. Általában 11 körül dőlt ki Ábel, ekkor mentem el felöltözni, fogat mosni, reggelizni. Aztán délután jöttek a séták, ezt egy pár hét után már nagyon szerette és én is, mert bár hulla fáradt voltam, jó volt egy kicsit felöltözni normál ruhába és kimenni levegőzni egyet.
Úgy két hónapos kora körül kezdett rendeződni a helyzet, aludt szépen délelőtt és délután is nagyokat. Éjszaka ha felkelt akkor nem igazán akart visszaaludni, ezzel küzdöttem egy darabig (néha apa is besegített), de kb. két hete ezt is elhagyta.
Vannak még sírások, de már nem az a vigasztalhatatlan, több óráig tartó, úgyhogy ezt már kibírom :D Sajnos a napközbeli altatás néha nyűgös egy kicsit (túlságosan bepörgeti magát, de első ásításra meg nem tudom letenni, mert akkor meg csak sír még akár rajtam is...).
Nem emlékszem rá már pontosan, hogy mikor, de elkezdett mosolyogni... Naaa egy félmosollyal is el tudta feledtetni az átvirrasztott éjszakákat és a több órán keresztül tartó sírásrohamokat. Teljesen elolvasztott és elolvaszt most is egyetlen apró kis mosollyal :)

2014. május 13., kedd

Szoptatás

Ábel három héttel előbb született a kiírt időpontnál, mégis egy naposan már annyira nagyon tudta, hogy mi a dolga a cicivel, hogy minden nővér megdicsérte, milyen jó szopó reflexe van. A probléma csupán az volt, hogy 1-2 szívás után totál bealudt, mivel még nem volt elegendő energiája. A tejem nem jött meg sajnos, csak talán a 3-4. napra és ami akkor jött, az se volt neki még elegendő. Kilenc napot voltunk bent, és talán az utolsó két nap volt (kivéve éjszaka, mert akkor a h.. nővér kijött, mikor sírt a gyerek és totál megtömte...) amikor nem kellett neki tápszert adni, sajnos a többi nap mind kapott, szinte minden étkezéskor. Persze azért próbálkoztunk, a sok próbálkozásnak meg kisebesedett mellbimbó lett a vége... Baromira fájt nekem a szoptatás, és érdekes módon a mai napig se egy kellemes érzés- néha sírni tudnék, amikor ráharap, pedig már két és fél hónapos.
Itthon az első hét rémálom volt. Próbáltam etetni, de csak tátotta a száját, kereste a cicit (bent volt a szájába), és sírt, csak sírt. Felhívtam a védőnőt, hogy ugyan legyen kedves már kijönni és megnézni, hogy ezzel mit lehetne kezdeni, mert a helyzet enyhén szólva aggasztó. Kijött, megnézett egy szoptatást, de nem igazán tudott hasznos tanácsod adni, így tovább szenvedtünk. A tápszert az elején nagyon elleneztem, szerettem volna szoptatni és úgy gondoltam, hogy kellő türelemmel és gyakorlással menni fog ez nekünk. Rosszul esett, hogy a környezetemben lévők mind a tápszer mellett álltak, soha senkitől nem hangzott az el, hogy próbálkozz csak a szoptatással, menni fog az, helyette inkább, hogy jaaaj hát nem baj, ha tápszeres, nem baj, ha nem tudok szoptatni, attól még ő fel fog nőni valahogy... Nem egyszer volt olyan eset is, hogy a cicim majd szét durrant, de Ábel nem volt hajlandó enni belőle (gondolom akkor meg már túl kemény volt neki). Ilyenkor mellszívóval megindítottam, de volt, hogy ez se segített. Az első héten egy átvirrasztott éjszaka után Apa elment és hozott tápszert. Csak hogy legyen. Ezt követő éjjel, mikor már nem tudtunk mit csinálni Ábellel, megitattuk tápszerrel (ekkor még cumisüveg ellenes voltam, így kispohárból kapta. Később ezt az elvemet is feladtam). Benyomta, és aludt, mint a bunda. Én persze rettenet rosszul éreztem magam, újabb sírógörcs, hogy még arra se vagyok képes, hogy etessem a babát.
Egy hét után a súlya nem gyarapodott túl sokat, így a doki is a tápszert javasolta. Csináltam neki minden étkezés előtt és ha kellett, megkapta. Nem sokat evett belőle, és volt, hogy azt is kihányta. Második hétre már szépen hízott, így harmadik héten megpróbáltam elhagyni a tápszert. Na ez az egy hét volt etetés szempontjából az egyetlen "normális" hét. Nem mértem, hogy mennyit eszik, csak próbáltam figyelni a jelzéseit. 4-5 napig működött is a dolog, aztán napközben kezdett nyűgös lenni, így megint jött a táp... Pár hétig csak este és esetleg reggel kellett neki kiegészítést adni, a többi kaját próbáltuk kihúzni csak cicivel, mivel még mindig kicsit tápszer ellenes voltam. Kb. egy hete volt egy utolsó kiborulásom (talán most már lecseng ez a hormon-muri), aminek a vége az lett, hogy lemondtam a cicizésről. Ha kell a tápszer neki és azzal meg tudjuk tömni a kis pocakját, akkor legyen, végtére is soha nem akartam én éheztetni a gyereket, csak a legjobbat adni neki- amivel lehet, hogy többet ártottam a sok idegeskedés miatt. Elegem lett abból, hogy a gyerek belőlem csak az ideges verziót ismeri, mert a kajálások azok nem voltak túl nyugodtak, amikor meg ébren volt, akkor én fejtem, vagy próbáltam neki valahogy kaját csinálni...

Most ott tartunk, hogy cicivel kezdünk, ha elkezd nyűgös lenni rajta, akkor jön a tápszer. Egész jól működik ez a dolog, viszont kb. egy hete elkezdett tekeregni a cicin, és minden étkezés után sír. Akkor is, ha kap tápot mellé, akkor is, ha nem. Próbálom kaja közben többször büfiztetni, hátha az a baj, de eddig ez se nagyon használt. Hasfájás elleni szerek közül már mindent kipróbáltunk, de szerintem nem nagyon értek semmit, így úgy döntöttem, hogy fölöslegesen nem tömöm már most ilyenekkel a gyerek pocakját. Úgyhogy egyenlőre nincs még megoldásom erre a problémára :(

Sajnálom, hogy nem sikerült ez az egész úgy, ahogy elterveztem és azt is, hogy túlságosan szerettem volna szoptatni. Lehet, hogy ha már az elején máshogy állok hozzá, akkor pár hét múlva nem válik belőlem totál zombi és Ábel is kicsit kiegyensúlyozottabb lett volna... De ez van, ameddig ez működik, addig így lesz, aztán ha már teljesen tápszeres lesz, akkor örülni fogok, hogy mehetünk bárhová, nem kell azon izgulni hol fogom megetetni, és nekem is lesz talán egy pár szabad órám, amikor elmehetek valahová, hiszen akkor már bárki meg tudja etetni őt. A tápszerezésnek is vannak előnyei, na. :) Most már belátom.

Kórházi napok

Szeretném rendszeressé tenni a blogolást, de eddig még az előzmények dokumentálásával is eléggé el vagyok maradva... Nem tudom más hogy csinálja :D

Szóval a műtét után este nem igazán tudtam aludni (ki tud ilyenkor???), pedig a nővérke folyton csak azt szajkózta, hogy aludjak, most próbáljam meg kipihenni magam... Köszi :D Én alig vártam már, hogy reggel legyen, és láthassam a kisfiamat. Elég lassan ment az idő, ráadásul hajnalba már jött is a nővér, hogy na akkor felkelünk, megyünk zuhanyozni. Rettenetesen rossz volt felkelni, de még rosszabb visszafeküdni :D Folyton az járt az eszemben, hogy legalább ezzel is megy az idő, és végre reggel lesz, és és és végre hozzák a kisfiamat :D Amikor megláttam a nővér kezében, sapka nélkül, gyönyörű, dús, hosszú, fekete hajjal... :D Elolvadtam :D Aztán kisvártatva jött be apa is, meg anyum, sunyiban megnézhették a törpét.
A nap többi része az ismerkedéssel telt, majd elkezdődött egy hatalmas harc- ami még a mai napig is folyik-, a szoptatás. Erről majd egy külön bejegyzést szeretnék írni.

Nagyon rosszul éreztem magam bent, tomboltak a hormonok, mellettem volt egy kis lény, akivel nem tudtam, hogy mit is csináljak, a nővérek pedig ahány ház annyi szokás üzemmódban nyomták, ami azt jelenti, hogy mindegyik más és más tanácsokat adott, mindegyiknél máshogy "kellett"* csinálni szinte mindent. A köldökápolásra pl. négyféle verziót hallottam :D Kedden hajnalban rám tört egy kisebb sírógörcs.... Este mondtam az éjszakás nővérnek, hogy ha felébred Ábel, akkor legyen kedves kitolni hozzám, szeretném mellre tenni (tejem még nem igazán volt, de úton útfélen azt szajkózták, hogy minél többet van mellen, annál előbb lesz, így igyekeztem...). Hajnalba ki is hozta, próbáltam etetni, de persze szegénykém csak sírt és sírt, nem volt neki elég, amit össze tudott szedni. Ekkor bementem a nővérhez, hogy kérjek egy kis vizet, tápszert, akármit. Erre visszaszól, hogy a pelenkát próbáltam már? Mondom most evett, nem fogja kihányni, ha most bepelenkázom? Ő meg, jaaaj, mér maga szerint mennyit evett??? És még az is elhagyta a száját, hogy maga akarta megetetni, most akkor csak vigye... Az üvöltő gyerekkel visszavánszorogtam az ágyig, majd olyan mértékű zokogásba törtem ki, hogy olyan én előtte nem nagyon éltem meg... Csak szorítottam a kis embert és annyira de annyira elegem volt már a kórházból, hogy legszívesebben telefonáltam volna apának, hogy ha most azonnal nem szöktet meg minket, akkor én innen megyek a zártosztályra...
Még tele volt ilyen "apró" incidensekkel az egész hét (például egyik nap jött az Orbán Viktor meg a hatalmas delegációja, hogy átadják a felújított kórházi részeket, köztük a csecsemőosztályt is. Na ezen a napon konkrétan nem lehetett nővért elérni... Teljesen felment bennem a pumpa, amikor a gyerek lehányt, csurom vizes ruhába kellett, hogy legyen legalább fél óráig, csak azért, mert mindenki pakolt, rendezkedett, és baromira nem foglalkozott azzal, ami éppen a dolga lenne... Nem lehetett elérni senkit, aki egy nyamvadt ruhát adott volna szegény gyereknek...). Ja, és arról ne is beszéljünk, hogy semmilyen kezelésről, meg úgy konkrétan semmiről nem tájékoztattak... Azt, hogy a gyerek besárgult csak napokkal később tudtam meg, mikor már a kezelését is elkezdték...Még most is ideges leszek, ahogy az emlékek előtörnek, így több apró részletet nem is szeretnék megörökíteni...
Kétszer éltem bele magam abba, hogy hazamehetünk- egyszer a tej miatt, egyszer egy öt napig tartó antibiotikum kúra miatt nem mehettünk... Fáradt voltam, nagyon sokat sírtam és nagyon-nagyon elegem volt már mindenből... Legjobban az fájt, hogy apa alig láthatta a kistörpét...
De aztán egy szép szombati napon végre hazajöhettünk. Az a pillanat, amikor kiléptünk a kórház kapuján mi hárman... Na az volt életem egyik legesleggyönyörűbb pillanata...


*A legközelebbi gyereknél a saját ösztöneimre hallgatok és nem próbálom meg annyira katonásan követni, amit mondanak odabent, most ugyanis ezt tettem és ez teljesen tönkretett.