Arról, hogy nekiálltam tornázni

Nagyon nem vagyok kibékülve a külsőmmel, egy ideje már kacérkodok a  t o r n a  gondolatával, ma pedig főpróbát tartva felülésekkel szerencsétlenkedtem. Hát, nem tudom hová tűnt a hasizmom a terhesség és ezalatt a négy hónap alatt, konkrétan tényleg szenvedtem, mire lendületből fel tudtam magam húzni. Ábel kicsit már nyűgös volt, de aludni nem tudtam letenni, így a játszószőnyegéről figyelt engem. Miközben már talán a harmadik erőlködésnél tartottam, a fiam kiröhögött. KIRÖHÖGÖTT, érted? Kiröhögött :D Akkora kacajba kezdett, hogy ihajj :D Persze ezen én is röhögtem, a gyakorlatot így még nehezebb volt csinálni, ami Ábelnek még jobban tetszett :D Hát kész. Oké, hogy vicces volt, de azt nem vártam volna, hogy a négy hónapos kisfiam vágja ezt kvázi az arcomba :D Apjával szakadtunk mi is a röhögéstől. Ja, a sztorihoz hozzátartozik az is, hogy a fiatalembert nem lehet  c s a k  ú g y  megnevettetni. Apja még nem is hallotta, én összesen ötször, abból kettőször sikerült nekem megkacagtatnom. Egyéniség a kissrác.

Amúgy nagyon hiányzik az 53 kg-os alakom, a majdnemkockás hasizmom, a feszes fenekem. Szabályosan rossz érzés mindenfele mászkálni, itthon tükörbe nézni, stb. Pedig "csak" 5 kg van rajtam kb., de elképzelhetetlenül idegesít. Meg persze az állag sem ugyanaz....