Szoptatás

Ábel három héttel előbb született a kiírt időpontnál, mégis egy naposan már annyira nagyon tudta, hogy mi a dolga a cicivel, hogy minden nővér megdicsérte, milyen jó szopó reflexe van. A probléma csupán az volt, hogy 1-2 szívás után totál bealudt, mivel még nem volt elegendő energiája. A tejem nem jött meg sajnos, csak talán a 3-4. napra és ami akkor jött, az se volt neki még elegendő. Kilenc napot voltunk bent, és talán az utolsó két nap volt (kivéve éjszaka, mert akkor a h.. nővér kijött, mikor sírt a gyerek és totál megtömte...) amikor nem kellett neki tápszert adni, sajnos a többi nap mind kapott, szinte minden étkezéskor. Persze azért próbálkoztunk, a sok próbálkozásnak meg kisebesedett mellbimbó lett a vége... Baromira fájt nekem a szoptatás, és érdekes módon a mai napig se egy kellemes érzés- néha sírni tudnék, amikor ráharap, pedig már két és fél hónapos.

Itthon az első hét rémálom volt. Próbáltam etetni, de csak tátotta a száját, kereste a cicit (bent volt a szájába), és sírt, csak sírt. Felhívtam a védőnőt, hogy ugyan legyen kedves már kijönni és megnézni, hogy ezzel mit lehetne kezdeni, mert a helyzet enyhén szólva aggasztó. Kijött, megnézett egy szoptatást, de nem igazán tudott hasznos tanácsod adni, így tovább szenvedtünk. A tápszert az elején nagyon elleneztem, szerettem volna szoptatni és úgy gondoltam, hogy kellő türelemmel és gyakorlással menni fog ez nekünk. Rosszul esett, hogy a környezetemben lévők mind a tápszer mellett álltak, soha senkitől nem hangzott az el, hogy próbálkozz csak a szoptatással, menni fog az, helyette inkább, hogy jaaaj hát nem baj, ha tápszeres, nem baj, ha nem tudok szoptatni, attól még ő fel fog nőni valahogy... Nem egyszer volt olyan eset is, hogy a cicim majd szét durrant, de Ábel nem volt hajlandó enni belőle (gondolom akkor meg már túl kemény volt neki). Ilyenkor mellszívóval megindítottam, de volt, hogy ez se segített. Az első héten egy átvirrasztott éjszaka után Apa elment és hozott tápszert. Csak hogy legyen. Ezt követő éjjel, mikor már nem tudtunk mit csinálni Ábellel, megitattuk tápszerrel (ekkor még cumisüveg ellenes voltam, így kispohárból kapta. Később ezt az elvemet is feladtam). Benyomta, és aludt, mint a bunda. Én persze rettenet rosszul éreztem magam, újabb sírógörcs, hogy még arra se vagyok képes, hogy etessem a babát.

Egy hét után a súlya nem gyarapodott túl sokat, így a doki is a tápszert javasolta. Csináltam neki minden étkezés előtt és ha kellett, megkapta. Nem sokat evett belőle, és volt, hogy azt is kihányta. Második hétre már szépen hízott, így harmadik héten megpróbáltam elhagyni a tápszert. Na ez az egy hét volt etetés szempontjából az egyetlen "normális" hét. Nem mértem, hogy mennyit eszik, csak próbáltam figyelni a jelzéseit. 4-5 napig működött is a dolog, aztán napközben kezdett nyűgös lenni, így megint jött a táp... Pár hétig csak este és esetleg reggel kellett neki kiegészítést adni, a többi kaját próbáltuk kihúzni csak cicivel, mivel még mindig kicsit tápszer ellenes voltam. Kb. egy hete volt egy utolsó kiborulásom (talán most már lecseng ez a hormon-muri), aminek a vége az lett, hogy lemondtam a cicizésről. Ha kell a tápszer neki és azzal meg tudjuk tömni a kis pocakját, akkor legyen, végtére is soha nem akartam én éheztetni a gyereket, csak a legjobbat adni neki- amivel lehet, hogy többet ártottam a sok idegeskedés miatt. Elegem lett abból, hogy a gyerek belőlem csak az ideges verziót ismeri, mert a kajálások azok nem voltak túl nyugodtak, amikor meg ébren volt, akkor én fejtem, vagy próbáltam neki valahogy kaját csinálni...

Most ott tartunk, hogy cicivel kezdünk, ha elkezd nyűgös lenni rajta, akkor jön a tápszer. Egész jól működik ez a dolog, viszont kb. egy hete elkezdett tekeregni a cicin, és minden étkezés után sír. Akkor is, ha kap tápot mellé, akkor is, ha nem. Próbálom kaja közben többször büfiztetni, hátha az a baj, de eddig ez se nagyon használt. Hasfájás elleni szerek közül már mindent kipróbáltunk, de szerintem nem nagyon értek semmit, így úgy döntöttem, hogy fölöslegesen nem tömöm már most ilyenekkel a gyerek pocakját. Úgyhogy egyenlőre nincs még megoldásom erre a problémára :(

Sajnálom, hogy nem sikerült ez az egész úgy, ahogy elterveztem és azt is, hogy túlságosan szerettem volna szoptatni. Lehet, hogy ha már az elején máshogy állok hozzá, akkor pár hét múlva nem válik belőlem totál zombi és Ábel is kicsit kiegyensúlyozottabb lett volna... De ez van, ameddig ez működik, addig így lesz, aztán ha már teljesen tápszeres lesz, akkor örülni fogok, hogy mehetünk bárhová, nem kell azon izgulni hol fogom megetetni, és nekem is lesz talán egy pár szabad órám, amikor elmehetek valahová, hiszen akkor már bárki meg tudja etetni őt. A tápszerezésnek is vannak előnyei, na. :) Most már belátom.